Nagyhatalmak a színpadon
Túlléptünk a biztonságpolitika alapszabályán, mely szerint a határokat őrizni kell. Kiderült, mennyire gyengék vagyunk, így végül Törökországnak fűt-fát kellett ígérnünk, hogy a ránk nehezedő nyomás enyhüljön.
A párizsi merényletek pedig rámutattak, mennyire könyörtelenek ellenlábasaink.
Kiderült, hogy nem tudjuk megoldani az eltérő kultúrájú, Európán kívüli menekültek integrálását, ráadásul fogalmunk sincs, mit kellene tennünk.
Teljes meztelenségünkben, a félelemtől reszketve állunk a rivaldafényben, fügefalevél gyanánt pedig csak egy darab papírt szorongatunk magunk előtt – az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatát 1789-ből.
A nézőtéren helyet foglaló nagyhatalmak meg csak bámulnak, mint a sztriptíz bárok közönsége: ki mosolyogva, ki nyálcsorgatva, ki pedig undorodva.
Jövőre legalább egy háziköntöst kellene kerítenünk, addig azonban táncolnunk kell, hogy a nagyérdemű jól szórakozhasson.
