A Fidesz taktikai szimfóniája
Publikálva - Hospodárske noviny, apríl 2014
Általánosan érvényes, hogy egy választást ritkán lehet érzelmek nélkül értékelni. Mindig vannak győztesek és vesztesek, és bárki, aki a választásról beszél, azonosulni kényszerül valamelyik oldallal.
A tény, hogy a magyarországi választásokat a külső szemlélő távlatából értékelhetem, lehetőséget ad arra, hogy egy bizonyos távolságot tartsak a pozitív vagy negatív érzelmektől. Ami pár hete Magyarországon történt, azt a Fidesz taktikájának beteljesedéseként, és nem a jobboldal vagy a baloldal győzelmeként tartom számon. Ahogyan 2010-ben, úgy 2014-ben is a Fidesz taktikája szerint zajlott a választás, a többi párt pedig csak a Fidesz által létrehozott szituációkra reagált.
A szóban forgó taktikai folyamat első mérföldköve az új alkotmány elfogadása volt, melynek keretén belül az eredeti 386-ról 199 főre csökkentették a parlamenti képviselők számát. A képviselők számának csökkentése mindig pozitív hír a választók számára, ez egy közkedvelt lépés. Azonban ezen kívül további jelentős változások is jöttek: megváltoztak az egyéni választókerületek határai, a parlamenti választásokat pedig az eddigi két forduló helyett egyetlen fordulóban bonyolították le. A jelöltek számára tehát elég volt csupán egy forduló, hogy mandátumhoz jussnak. Az egyéni győztes és a második helyezett közti különbség ezután még hozzászámolódott a pártra adott szavazatokhoz, mivel Magyarországon minden választó két vokssal rendelkezik – külön szavazhat a régiójában induló egyéni jelöltre, és külön egy pártra. A Fidesz mindig rendelkezett a határozott választók közel 50 százalékának támogatásával, ezért várható volt, hogy ők jönnek ki a legjobban a helyzetből. A nagy baloldali koalíció ellenére pedig az ellenézknek még a Jobbikkal is osztoznia kellett a szavazatokon.
Az intézményi változásokkal párhuzamosan két és fél évvel ezelőtt kezdetét vette a Fidesz kommunikációs kampánya is. Az ellenzék akkoriban még csak azzal volt elfoglalva, hogy ki fogja egyáltalán alkotni magát az ellenzéket – egy koalíció, vagy különálló pártok. A témák, melyeket a Fidesz felhozott, a választások központi témáivá váltak egészen a kampány végeztéig. Az ellenzék nem tudott új témákat megnyitni, és a “fideszellenes” médiák segítségével sem volt képes kiegyenlíteni az erőviszonyokat.
A taktika harmadik pillére a miniszterelnök személye volt, aki egyúttal a kormánypárt vezetőjeként egy világos jövőkép mentén vezeti Magyarországot. Az ellenzéki vezetők csak Orbánnal szemben tudták magukat meghatározni, amit ő akart, azt ők elutasították. Nem tudták őt nyílt konfrontációra kényszeríteni, és nem tudták megkérdőjelezni tekintélyét a saját szavazói és a bizonytalan választók körében sem.
A nagy taktikai szimfónia eredményeként a választásra jogosultak körülbelül 25 százaléka kétharmados parlamenti többséghez segítette a Fideszt, míg az ellenzéknek csak kisebbségi szerepre volt elegendő a 25 százalék. Mintha az egész egy nagy menedzserkönyv szerint zajlott volna: egy megfelelő időben kitűzött cél, jól kiválasztott eszközök és egy erős vezető.
