Világi Oszkár

Press

Világi Oszkár a MOL Igazgatótanácsában

2011.04.30 - TREND | A Csoport terve 2011 és 2013 között 5,5 milliárd dollárt befektetni

A pozsonyi Slovnaft finomíto főnöke, Világi Oszkár lesz az egyik legmagasabb pozícióban elhelyezkedő szlovák menedzser a nemzetközi színen. A magyar energetikai konszern MOL, melynek a Slovnaft is tagja, közgyűlése csütörtökön megválasztotta Világi Oszkárt az igazgatótanács új tagjának. Eddig a Slovnaft vezérigazgatói és igazgatótanács elnöki pozíciója mellett a MOL Végrehajtó Tanácsának is tagja volt. Most öt évre elfoglalja a legmagasabb exekutív pozíciót a kőolaj csoportban.

A konszern igazgatóinak tanácsa egy hónapja javasolta Világi Oszkárt az igazgatótanács új tagjának, az eddigi Mosonyi György, igazgatótanács tag és végrehajtó főnök helyére. A közgyűlés elfogadta Mosonyi György kérvényét, aki a hónap végével rezignál a hivatalából.

“ Az igazgatók tanácsa megismerkedett Mosonyi György döntésével és magasan értékelte azt a fantasztikus munkát, amivel a tizenkét év alatt jelentősen hozzájárult a MOL erős nemzetközi olajtársasággá fejlődéséhez. A tanács ezért megkérte, hogy a jövőben is támogassa tapasztalatával a csoportot, nem exekutív pozícióban”, olvasható a MOL hivatalos álláspontjában. Mosonyi György hivatalosan április végétől válik meg a csoport vezetőségétől, és ötéves időszakra a MOL Felügyelő Bizottságának tagja lesz, Kupa Mihály helyett. A felügyelő bizottságnak mégegy új tagja lesz. A részvényesek csütörtöki döntése értelmében 2012. október 11.-ig Puskás Sándor fogja képviselni az alkalmazottak érdekeit.

A MOL Igazgatótnácsának elnöke, Hernádi Zsolt bejelentette a konszern fő feladatát a 2011 – 2013-as évekre, maximalizálni a MOL portfólójának értékét magas befektetések felhasználásával, úgy a kitermelésben mint a kőolaj feldolgozásában.

A cél a cég helyzetének megerősítése a régióban. A MOL folyamatosan kiterjeszti nemzetközi tevékenységét, 2010-ben nagyjából a működési haszon (EBITDA) felét Magyarországon kívül teremtette meg. A csoport legnagyobb fejlesztési projektjei között domináltak a kitermelési projektek Szíriában, a finomító modernizálása Rijekában és a magyar-horvát kőolajvezeték megépítése.

A részvényesek az Igazgatótanács javaslatára eldöntötték, hogy a MOL csakúgy mint 2009-ben, most sem fizet ki semmilyen osztalékot a haszonból.

Ellenkezőleg, a konszern további nagyméretű befektetéseket tervez. Öt és fél milliárd dolláros tőkekiadásait a csoport kizárólag a folyamatos cash flowból fedezné, írta a Reuters. Ebben az évben a MOL 1,7 milliárd dollárt tervez befektetni.

A kőolaj feldolgozásba Közép- és Kelet-Európában terveznek befektetni. Bár a horvát kormány tisztázatlan ügyletek miatt leállította az ottani INA finomító részvényeivel való kereskedést, amelyben a MOL-nak nem egész fele része van, Hernádi Zsolt szerint ez nem vette el a konszern kedvét a felvásárlásoktól.

További fellendülést és kőolaj kitermelést főleg az oroszországi, kazachstani valamint az iraki Kurdisztán régiói tevékenykedések hozhatnak.

Főleg ezen régiók kitermelései lendíthetik fel a MOL kőolaj kitermelését 2013-ig nagyjából napi 150 ezer barrelre és a következő években is biztosíthatják a három- négy százalékos éves emelkedést.