A nyitott civil társadalom elve számomra komoly jelentőségű. Mint a volt Szövetségi Gyűlés képviselője ott voltam a születésénél. Az egypárti didiktatóura,, amely korábban a szabályokat alkotta, átváltozott parlamenti demokráciává, mégha negatív kísérő jelenségekkel együtt is. Hatalmas elégtétel volt részt venni Václav Havel, az első demokratikusan megválasztott államfő beiktatásán Később pedig ott lenni azoknak a törvényeknek a megszületésénél, melyek már nem kényszerítik a szülőket a kommunista pártba való belépésre, devizaígéretek és egyéb előnyök miatt, vagy melyek már származás alapján nem határozzák meg, hogy kiből lesz mérnök, doktor és ki segédmunkás.

Ha meg akarjuk érteni a nyitott társadalom működését, meg kell értenünk a szükségességét. És ezt az állapotot az épp említett Václav Havel jellemezte legjobban: “A legjobb út a saját szerencsétlenségünk felé becsukni a szemünket mások szerencsétlensége előtt.” Ezt csináltuk 50 évig, mind boldogok voltunk, elégedettek, de nem valóban, mert a buta és a lusta ember éppen annyit keresett, mint az okos és szorgalmas. Nem léteztek emberek, akik számára a szabadság esszenciája erősebb volt mint egy nyaralás Jugoszláviában, mert Havelt idézve “becsuktuk a szemünket”. A cenzúramentes világot csak külföldi médiából ismerhettük (természetesen csak azok, akiknél nem volt sikeres a jelzavaró), és a szociális biztonság évről évre bizonytalanabb lett (mivel a tej a nyolcvanas években már nem 20 fillérbe került mint előtte, hanem 2 koronába-be...stb.). A piramisjáték a végéhez közeledett. A peresztrojka, akármennyire gondolták is jól, csak egy mosoly volt a “halott” arcán, valamilyen próbálkozás generációváltásra a szovjet impérium széteső pártstruktúráiban. Ma nyílt társadalomban élünk. Ez nem pontosan az, amiről álmodtunk, de a klasszikust idézve: “egyelőre senki semmi jobbat nem talált ki”. A “nyílt társadalom” fogalmát először Henri Bergson filozófus használta, aztán átvette Karl Popper. A könyvdefiníciók szerint nyílt társadalomban a politikai mechanizmusok transzparensek, azaz a kormány, a hatóságok minden döntése hozzáférhető minden állampolgár számára, akkor is, ha a döntéshozás folyamatában nem vett részt. Popper a “Nyílt társadalom és annak ellenségei” könyvében definiálja az ilyen társadalom alapelvét – a politikai vezetés megdönthető vérontás nélkül is. A mítosz, hogy a bársonyos forradalom nem járt áldozatokkal és ezért a változás nem volt elkerülhetetlen, megdől sok akkori fejes vallomásából, hogy Gorbacsov eljöttével a totalitáriániusmus világos szabályok nélkül “fáradttá” és “nem cselekvővé” vált. Szerencsére! Épp ellenkezője történt Romániában, ahol a befolyásos, de magára hagyott Ceausescu, eladósította az országot és az adósság törlesztése miatt csaknem kiéheztette az embereket. A forradalom sok ezer halottal, élő közvetítésben a magyar állami televízióból sokkolta az egész világot. Lehet, hogy ez lett volna a forgatókönyv Csehszlovákiában is, ha a változásra mondjuk tíz évvel előbb került volna sor, és az országunk nem ragaszkodott volna olyan erősen Moszkva döntéseihez, melyeket addigra már Gorbacsov megszelídített.

A gazdagság sokaknak olyan fétis, ami nem hoz szerencsét ha minden nap, órában, percben gondolnak rá. Próbálok a pénzre és a vagyonra úgy tekinteni, mint valamire, ami létezik, de nem lehet ész nélkül költeni csak azért, mert birtokoljuk és ezt az egész világnak be akarjuk bizonyítani.

Egyszerű családból származom, ahol soha nem pazaroltunk. A neveltetést nem lehet kiverni a fejből, ezért is állok ma is két lábbal a földön. Máig tartom magam ahhoz a latin közmondáshoz, hogy a legnagyobb gazdagsággal az bír, aki nem kér semmit. Soha nem született a fejemben terv arra, hogyan lehetne gyorsan sokat egyszerre keresni, inkább mindig a konkrét részletekre összpontosítottam, az aktuális célra – befejezni a munkát, megkötni az üzletet és folytatni tovább. Emlékszem, hogy mint kezdő ügyvéd felróttam, hogy az ügyvédséget későn kezdtem, hogy a top ügyvédek és ügyfelek köre bezárult. De nem így volt. Csekes Erikával együtt komplexebben kezdtünk gondolkozni. Nem akartunk csak “ügyvédek” lenni, de “full szervizt” kínálni külföldi cégeknek, az alapok előkészítésétől és a gazdasági – jogi analízisektől egészen a kataszterbe és kereskedelmi közlönybe való bejegyzésig. Fokozatosan egyre több ügyfelünk lett, többek közt a US Steel Košice és a MOL. Nem volt idő a gazdagságon, vagyonon gondolkodni, túl elfoglaltak voltunk a munkával. És ez ma is érvényes. Ezért is szentelek a “gazdagság” absztrakt fogalmának ezen a helyen csak ilyen kis figyelmet.

A Közép-Európai Alapítvány egy független nonprofit szervezet. Megalakulásával 1994-ben a társadalom akkori állapotára reagáltunk, mely a értékeket tekintve mélyponton volt. A kultúra, egészségügy, tudomány, közoktatás támogatására szerintem az állam manapság is úgy tekint, mint egy elkerülhetetlen vakbélre, ami generációról generációra öröklődött. Nem dominál az a szándék, hogy “kiválasszák” a legjobbakat és váltig támogassák, hanem inkább “igazságosan” elosztani azt a keveset, ami van, hogy mindenki egyformán elégedetlen legyen. Ezt az állapotot akusztikai egyensúlynak definiálom. Az állam pénzmestereinek győztes szemlélete talán az, hogy mindenki kiabál, hogy az odaítélt pénzből nem képes hatásosan működni, de mind egyforma hangosan kiabál, így senki nem volt előnyben részesítve vagy lebecsülve. Ez a torzult állami támogatási rendszer évtizedekig működhet, míg végül lehull a lepel és rájövünk, hogy gyerekeink ostobák, szinte egyetlen élsportolónk sincs, és balettre vagy operába kénytelenek vagyunk a szomszédos Bécsbe menni. Még egy megfigyelés az állam és a támogatás témához: Nem tudom elnyomni azt a benyomásomat, hogy az állam mintha számolna a magán donorokkal és mecénásokkal. Kár, hogy a jogi személyek és magánszemélyek adójának 2% -án kívül ezt sehogy nem segíti, sőt, épp ellenkezőleg...

Mégha ez szónokiasan hangzik is, soha nem szándékozom a dolgokat azért tenni, mert épp trendi, vagy a társadalmi státusz megkívánja. A világon sok ember van, akik ügyességükkel vagyont szereztek, majd a háttérbe húzódtak, egész nap valami egzotikus sziget tengerpartján pihennek és margaritát isznak. Aki ismer, tudja, hogy számomra ez kínszenvedés lenne, amit nagyjából 30 percig bírnék. Társasági ember vagyok, ebből következik, hogy számomra nem közönyösek a az országban történő, azt érintő dolgok, s azok iránya. Ezért sem tekintem az adományozást társasági, hanem morális kötelezettségnek.

A Közép-Európai Alapítvány megalakulása óta több mint 600 projektet támogatott 5 millió eurót meghaladó összeggel. Ennek a pénznek köszönhetően sikerült a gyakorlatba áthelyezni néhány progresszív művelődési metódust, segíthettünk kezdő művészeknek a kultúra különböző területein, sportolóknak, tudósoknak stb. Komoly köszönettel tartozunk a támogatóknak: a SLOVNAFT, a Nyugat-szlovákiai Energetika, a Visegrádi Alap, az Optys, a Null társaságok, a partner alapítványoknak: Ján Langoš Alapítvány, Orava A Művelődési Demokráciáért Egyesület és a holland Felix Meritis Foundation. Valamennyi támogatott projekt és megajándékozott nevében KÖSZÖNÖM!!!

Amióta a kilencvenes évek elején a csehszlovák Szövetségi Gyűlésben dolgozta, sokat változott a politika. . Ezen változás legfőbb jellemzője az, hogy kifogyott belőle a lelkesedés, a buzgalom a közügyek iránt. Megmaradt a buzgalom a pártügyek iránt, és ez a demokráciának nem tesz jót. Az a törekvés, hogy a választásokon a lehető legnagyobb számú szavazatot kapják, és a legnagyobb hatalomhoz jussanak, olyan mértékben nőtt, amelyhez mindent igazítanak. A mai politikusok nézetei, gesztusai, megnyilvánulásai, politikai és etikus határozatai, mediális harcai a többség akaratához igazodnak. A jelszó értelmében úgy viselkedünk, és úgy beszélünk, ahogy azt a választók elfogadják. Sajnos, ma nincsenek Churchillek, sem Walesák vagy Havelek és vízióik, melyeket prezentáltak függetlenül attól, hogy a politikai marketing sablonjainak megfeleltek-e. Az ő megnyilvánulásaikban hiába keresnék a ma oly gyakran ismételt “kulcsszavakat”, mint szociális felelősség, nemzeti büszkeség, felelősség, legitimitás, igazságos adórendszer, olcsóbb kenyér, magasabb fizetés, több munkahely. Ezek a szavak sok politikus szájából nem kínálnak megoldást, csak hatványozzák bennünk azt, amit már régen tudunk: minél gyakrabban hangzanak el, annál rosszabb a helyzet. De be kell vallanom, hogy manapság is létezik olyan politikus, aki használja ezeket a szavakat és próbálja a gyakorlatban is megvalósítani. Nincsenek sokan,, és általában a média kevesebb teret biztosítanak nekik.

Még sok érvet hozhatnék fel annak bizonyítására, hogy a politikai fejlődés Szlovákiában rengeteg negatív jelenséget hozott. De a klasszikust idézve “senki nem talált fel jobb politikai rendszert, mint a demokrácia” elfogadom azt a nézetet, hogy a legnagyobb politikai hibákból legalább részlegesen tanultunk. Ennek köszönhetően néhány radikális hatalmi és gazdasági elképzeléssel rendelkező politikai alakulat a politikai szemétdombra került. Mégha nem is valamennyi...

Az elképzelés, hogy az országot a legokosabb és legügyesebb gazdasági, közoktatási, egészségügyi és jogi stb. szakemberek irányítsák, túl homályos a mandátumszerzés szempontjából, és ezért a gyakorlatban megvalósíthatatlan. Hacsak a polgárok által megválasztott politikusok nem mondanák, hogy a hatalmukat átadják a jobb, okosabb és jártasabb szakembereknek. De ezzel már eltávolodtunk a realitástól, és Thomas More “Utópia” című könyvének tartalmához közelítünk.